Cégünk bemutatása néhány mondatban
„Az egész teremtés Isten játéka, a világegyetem pedig az ő játszótere. Életünk célja, hogy mindent játékká tegyünk. Még a munkánkat is.” ( A. de Mello)

2011-ben, amikor életre hívtuk cégünket, még senki sem sejtette, hogy a lelkes csapatunk által megálmodott, kis „boutique” ügynökség hamarosan a rendezvényszervező szakma elismert és professzionális szereplőjévé növi ki magát. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a folyamatosan bővülő ügyfélkörünk elégedettsége. Állandó partnereink bizalma töretlen, nagyra értékelik virtuóz megoldásainkat, egyedi koncepcióinkat és a minden részletre kiterjedő alaposságunk adta megbízhatóságot.

Sikerünk titka egyszerű: elhivatottság, szenvedély és korlátlan kreativitás. Megőriztük az egykori, kis vállalkozásunk céges filozófiáját, és nagyvállati szintre emeltük.

Széles spektrumú ügynökségként tökéletesen alkalmazkodunk az adott rendezvény jellegéhez, legyen szó egy kisebb, meghitt összejövetelről vagy akár a Westend grandiózus, több ezer vendéget szórakoztató élménypartijáról.

Méltán vagyunk büszkék a számos szakmai díj által képviselt elismerésre, amit az évek során sikerült elnyernünk.

Elhivatottság, szenvedély és korlátlan kreativitás

Szolgáltatásaink
Tematikus minifesztiválok

A Touché egyik védjegyének számít a legnívósabb kiállítók bevonásával létrehozott fesztiválok szervezése és lebonyolítása. Egy-egy ilyen fesztivál akár komplett céges koncepciók alapjául is szolgálhat.

Csapatépítő események

Divatos kifejezéssel „team building”, a Touché számára pedig a legkülönlegesebb ötletek kibontakoztatásának színtere a csapatépítő, amely nálunk minden esetben egyedi, a megrendelőre szabott rendezvénykoncepción alapszik.

Online és hibrid események

A Covid alatt bebizonyosodott, hogy online is lehetséges ütős és izgalmas rendezvényt létrehozni. Főleg konferenciák és meetupok esetében kedvelt ez a rendezvényformátum, a Touché számára azonban egy online csapatépítő sem lehetetlen kihívás.

Egyedi szabadidős programok

A Touché verhetetlen a kreatív és egyedi élményelemekben, amelyek szabadidős programjaink fénypontjai. A tervezéstől a kivitelezésig gondoskodunk a legmeghökkentőbb, leglátványosabb ötletek megvalósulásáról is.

Teljeskörű rendezvénymenedzsment

Bátran hagyatkozzon a szakmai tapasztalatunkra és a professzionális rendezvény-lebonyolításra: a rendezvénykommunikációtól az élményelemek kivitelezésééig ránk bízhatja az egész folyamatot. Csapatunk a megrendelővel együttműködve, közösen ötletelve valósítja meg a teljes rendezvényt.

Helyszínüzemeltetés

Évek óta rendkívül termékeny szakmai együttműködést folytatunk a Westenddel, amelynek Tetőkertjében a legkülönfélébb egyedi rendezvények, tematikus bulik létrehozását menedzseltük. A Tetőkert tavasztól őszig koncert- és fesztiválhelyszínként, télen pedig jégpályaként üzemel, remek környezetet biztosítva céges rendezvényeknek és a legsokrétűbb igényeknek is.

Tematikus koncepciók

Ötleteink tárháza kimeríthetetlen, ha tematikus rendezvényekről van szó. Egy egyszerű témapartinál és egy többnapos tematikus rendezvénynél is a kreativitásra és az innovatív elképzelésekre helyezzük a hangsúlyt, a választott téma segítségével valódi életérzést adva át.

Esemény hot-spot

Ezek a kreatív látványelemek nem csupán izgalmasak és látványosak, hanem egyúttal olyan kommunikációs felületként is funkcionálnak, amelyekre az esemény után is évekig emlékeznek a résztvevők. Rendezvényeinken akár 3-4 ilyen hot-spotot is kialakítunk, amelyek szó szerint tömegeket vonzanak: ilyenek a különböző, egyedi szelfifalak, a jégfaragás, vagy akár egy körhinta.

Márkakommunikáció

Ügyfeleinknek egyedi szemléletű, a magyar piacon szokatlan márkakommunikációs megoldásokat is kínálunk teljeskörű lebonyolítással. Akár nagy, látványos installációra, akár ötletes gerillamódszerekre van szükség: tőlünk biztosan átmegy a márka üzenete.

3264
Rendezvények száma
32125
Résztvevők száma
150026
Rendezvényben közreműködők száma
43760
Szervezés alatt elfogyasztott kávé
Eventrend GroupMinden pillanat számít

Kedves Partnereink!
Megtiszteltetés számunkra, hogy bemutathatjuk Önöknek az Eventrend Group-ot! Eventrend Group - Minden pillanat számít Mi az Eventrend Group munkatársai 1992 óta azért dolgozunk, hogy megvalósítsuk partnereink kis, nagy vagy éppen óriás pillanatait. Milyen pillanatokra gondolunk? Azt mindenki tudja: amikor gombóc lesz a torkunkban, libabőrös lesz a hátunk, összepacsizunk vagy ölelkezünk, mosolyra nyílik a szánk, leesik az állunk, vagy csak úgy kacagunk, hogy a pezsgőbuborék az orrunkba megy. Számunkra egy romantikus évforduló, egy káprázatos esküvő, egy fergeteges szülinap, egy exkluzív céges party, vagy egy stadiont rengető koncert mind-mind olyan alkalom, amely a pillanatok megteremtéséről szól. Büszkék vagyunk közel harminc éve íródó történetünkre, a múltunkra és a jelenünkre. Arra, hogy évente több ezer eseménnyel fűszerezzük vendégeink életét. A jövőbeni sikeres együttműködésünk reményében maradunk tisztelettel:
Kőrössy Zoltán, Nagy Gábor
alapító tulajdonosok

A Touche Event büszke arra, hogy az Eventrend Group része lehet. Így lesz lehetőség az újrakezdésre. Tulajdonosaink eddigi megtakarításaiból 500 millió forintos alapot hoztak létre, amely biztosítja a cégcsoport életben maradását a jövőben, ezáltal lehetőséget biztosít számunkra is, hogy a válság lecsengése után teljes erőbedobással, friss koncepciókkal, izgalmas aktivitásokkal tudjuk partnereinket kiszolgálni. Ezen felül pedig köszönjük megrendelőinknek és partnereinknek a belénk vetett hitet és a folyamatos törődést, ami nagy lelkierőt biztosít számunkra. Tudjuk azt, hogy a mi szakmánk a legszebb, hiszen életre szóló élményeket kínálunk és mindent megteszünk azért, hogy ezt folytathassuk!

Referenciák
Csapatunk
Erős és magabiztos vezető.

Tudása elengedhetetlen a minőségi rendezvények sikeréhez. Kreativitása és innovatív gondolkodása biztosítja a folyamatos megújulást. Ügyfelei elégedettsége, bizalma töretlen. Számára nem jelent gondot, hogy medencés partit rendezzen egy sivatagban.

Profizmusa tiszteletet ébreszt.
Angyal Csaba
Ügyvezető igazgató
Precíz és kíméletlenül profi szakember.

Közvetlen stílusával és finom humorával képes megteremteni a csapattagok és az ügyfelek közötti zökkenőmentes kommunkációt. Naprakész tudása és évtizedes tapasztalata könnyedén morzsolja el az ádázul leselkedő problémákat.

Asszertivitása kiemelkedő.
Józsa Diana
Rendezvényigazgató
Az ötletek kiapadhatatlan forrása.

Nem a kifogásokat, hanem a megoldásokat keresi, űzi végtelen kitartással. Nem probléma számára, ha valami lehetetlen, csak egy kis időt kér. Tapasztalata, furfangos gondolkodása szokatlan és friss megoldásokban ölt testet.

Kreatív ötleteit a szakma is elismeri.
Szűcs Márton Nándor
Kreatív Igazgató
Rendezvényeink kőkemény supervisora.

Energikus koordinátorként fogja össze a partnereket, alvállalkozókat. Tervez és szervez. Gondoskodik a játékok gördülékeny és színvonalas menetéről. Egy Világvége-afterpartit is könnyedén levezényelne.

Megbízhatósága és lojalitása alapvetés.
Kovács Zoltán
Aktivitások Divízióvezető
A fegyelem és realitás archetípusa.

A szokásos irodai káoszban könnyedén teremt rendet. A pénzügyekben nem ismer tréfát, hiba kizárva. Szigorú, de egyben kedves és szellemes személyiség is, csapatunk lelke. Hobbija a légtorna és a rúdfitness iránti szenvedélye.

Precizitása és higgadtsága egyedülálló.
Herz Katalin
Gazdasági vezető
Professzionális irányító.

Minden esetben lehet rá számítani, jelenléte nélkülözhetetlen a sikerhez. Rendezvényt szervez, mentorálja az asszisztenseket, gyakornokokat; kedvességével pedig hamar megtalálja a közös hangot a partnerekkel. Számára nincs lehetetlen küldetés.

Rugalmas, elkötelezett szakember.
Nádas Szabina
Event Manager
Fiatal, de tapasztalt szervező.

Szenvedélye, hogy egyedivé és élővé varázsolja a produkciók forgatagát. Fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a vendégeknek maradandó élményben legyen részük. Bravúrosan egyensúlyoz munkatársai és ügyfelei között.

Igazi tehetség a rendezvényszervezésben.
Farkas Laura
Event Manager
Lelkes és alapos bonyolító.

A rendezvények hangulatát és szervezését végtelen alapossággal felügyeli. Számára elsődleges szempont, hogy a vendégek kiléphessenek a hétköznapok fáradtságából. Kedvességével és empatikus hozzállásával olajozza az események fogaskerekeit.

Egykori ügyfélből profi menedzser.
Jónás B. Anna
Event Manager
A lelkiismeretes segítő.

Peti számára minden esemény egy kihívás, amit szenvedéllyel és odaadással fogad.

Megbízható és rugalmas, aki nem csak a tervezésben segít, de az esemény napján is ott lesz, hogy gondoskodjon arról, hogy minden simán fusson.
Kádas Péter
Rendezvényszervező aszisztens
Nekünk írták

Partnereink nem csak egyszerű ügyfelek számunkra, hanem inkább harcostársak közös kalandjainkban. Köszönjük pozitív megerősítéseiket, amelyek segítenek újabb és újabb élményeket megálmodni és megvalósítani.

Szeretném megköszönni a rendezvény előtt és alatt nyújtott sok segítséget, minden nagyszerű volt, tolmácsoljátok lszi a kollégáitoknak is a köszönetemet, nagyon örülök, hogy veletek dolgozhattam, a visszajelzés is nagyon pozitív volt!

Bierbaum Gyöngyi Country HR Leader – EPIS Hungary

Szeretném megköszönni a tegnapi rendezvény előkészületeit és a lebonyolítását. Sok pozitív visszajelzést kaptunk vezetőségtől és bp-s kollégáktól egyaránt. A Skybaros kollégák és pincéreitek a teljes rendezvény alatt kiemelkedően aktívan és odafigyelően dolgoztak, hogy folyamatosan eleget tegyenek a kéréseknek, kérdéseknek. A játékok is nagyon sikeresek voltak, sokan kipróbálták őket, jó hangulatban. Köszönöm szépen a színvonalas munkátokat és hogy biztosítottátok a rendezvény sikerét! Kérném szépen, hogy tolmácsoljátok kollégák felé is az elismerésünket.

Király Kornélia Site Manager Hungary I Our Workplace

Köszönöm a rendezvény szervezése során tanúsított áldozatos munkáját! Partnereink visszajelzése alapján nagy siker volt és mindenki jól érezte magát ! Úgy gondolom az általam kért feltétel - mi szerint a partnerek érezzék jól magukat – maradéktalanul teljesült ! Örülök, hogy megismerhettem Önöket és bízom abban , hogy a következő céges rendezvényünket is hasonló színvonalon szervezik meg ! További munkájához sok sikert kívánok !

Mayer László Pannon Falap-Lemez Kft.
Itt elérsz bennünket
Szeretnél kérdést feltenni?
Széchenyi 2020 pályázati logó
Irodánk

1024 Budapest, Margit krt. 73.
(6. emelet / 1.)

Telefon

+36 30 319 09 78